A próféta elhívása
Jónás, Amitti fia, az Ézsaiás és Jeremiás mellett az Ószövetség egyik legizgalmasabb figurája. A Tóra után következő Héber Biblia (Tanakh) Jónás könyvében olvashatjuk történetét, mely egyetlen, rendkívül tömör prófétai könyvként maradt fenn. Isten felkéri őt, hogy Ninivé bűnös városát intse meg. A küldetés extra izgalmas, mert Ninivé Asszíria fővárosa volt, a zsidókkal több ezer kilométerre fekvő, erős hatalom.
A menekülés tengere
Jónás azonban nem kíván keletről érkező parancsot végrehajtani, így Jaffából – a mai Jaffa kikötőjéből – hajóra száll, és Tarsisbe menekülne. A zsidó hagyomány szerint ez a tiltakozás nem pusztán engedetlenség, hanem mély lelki kérdés is: elfogadja-e Isten könyörületét egy ellenséges nép iránt? A tenger közepén kitör a vihar, a hajósok imádkoznak minden istenségükhöz, míg végül Jónás vállára esik a döntés: dobd a vízbe! A vihar csillapodik, amikor teljesíti a kérést.
A nagy hal szimbolikája
Zsidó hagyományokban
A hal, amely elnyeli Jónást, héberül dag (דג), s a hagyományban nem egy konkrét tengeri szörny, inkább Isten gondoskodását és hatalmát szimbolizálja. A Talmudban (Megilla 10b) utalnak rá, hogy a hangsúly nem a fizikai lényen, hanem a próféta “börtönén”, a sötétségen és a fordulatra váró lelkén van. A zsidó kommentárok gyakran rámutatnak, hogyan emelkedhet fel a hitünk, ha képesek vagyunk a legkiszolgáltatottabb állapotban is fordulni Isten felé.
A megtérés jelentése
Három napig és három éjszakáig tartó fogságában Jónás megtér, bűnbánó imát mond, és Isten megszánja Ninivét. Ez az időtartam később a szombati áldozati édesség, a sóletfőzés hagyományában is felbukkan, mely a böjttel és az ünnepélyes étkezéssel kapcsolatos motívumokat is hordozza. A zsidó közösségekben Yom Kippur idején emlékeztetjük magunkat erre a történetre, hiszen a könyörület és a megtérés örök üzenet.
Ninivé lakóinak megtérése
A városbeli ima hullámai
Miután Jónás harmadszorra is elhagyja a hal „börtönét”, megérkezik Ninivébe, és csupán egyetlen mondatot hirdet: „Még negyven nap, és Ninivé elpusztul!” A bibliai szöveg egyszerűsége mögött mély zsidó tanítás rejlik: a közösség felelőssége a vezető szavára figyelni. A város lakói – királyostól rabszolgaig – böjtöt tartanak, gyászruhát öltenek, és hamut hintenek a fejükre. Ez a közös bűnbánat ritka példa a Bibliában arra, hogy egy pogány nép ennyire vehemensen fordul Istenhez.
Jónás haragja és isteni könyörület
Az árnyékfa története
Amikor Isten elhalasztja Ninivé pusztulását, Jónás dühbe gurul, és a város határában faragott kunyhója alatt várja a végzetet. A Talmud és zsidó midrások szerint Isten növeszti mellé a játívát (árnyékfát), hogy a próféta nyugalmát szolgálja. Hajnalban azonban egy hernyó felmarta a fát, és Jónás zokogva panaszkodik: „Jobb lett volna meghalnom, mint ezt a fájdalmas napot megélni!” Isten ekkor mélyebb leckével szolgál: az árnyékfa ugyan eltűnik, de a könyörület tovább él.
Könyörület és kritika
A zsidó hagyomány azt tanítja, hogy Jónás dühében valójában az igazságosság és az irgalmasság közti feszültséget fogalmazta meg. A próféta nemcsak Asszíriát látta ellenségnek, hanem a túl nagy engedékenységet is veszélyesnek tartotta. Isten pedig azt üzente: az Ő útjai magasabbak. A könyv záró soraiban így ragyog fel a bibliai tanítás: „Kegyelmezek, akinek kegyelmezem, és irgalmazom, akinek irgalmazom.” Ez a zsidó etika alapvető sarokköve: Isten ítélete és irgalma örök kölcsönjáték, amely reményt ad a megtérőknek.