A shavuot ünnep bibliai gyökerei
Shavuot, azaz a hétágús ünnep, a zsidó ünnepek egyik legősibb és legfontosabb állomása. Nevét arról kapta, hogy a peszách (pészah) ünnepet követő hetvenes napon ünnepeljük. A Tórában elsősorban két szempont kapcsolódik hozzá: a gabonaköszöntés és a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás. Bár a mai napig ünnepünk két fő arcát tartjuk számon, eredetileg ezek szerves egységet alkottak, és évszázadok során bukkant fel a gazdag hagyományrendszer is.
A tóra átadása a sínai-hegyen
A központi bibliai jelenet Mózes és népe találkozása a Sínai-hegyen (2Mózes 19–20. fejezet). A zsidó hagyomány szerint Isten a második napon adta át a Tízparancsolatot, a harmadik napon pedig a teljes Tóra tanítását. Ezt ünnepeljük mi ma shavuot-kor. A hívek megemlékeznek arról a megható pillanatról, amikor Izrael népe egyesült a szenttanítással, és örök szövetségre lépett a Teremtővel.
A gabonakoszorúk ünnepe
Az őszi sáfrisz-liturgiához hasonlóan shavuot a mezőgazdasági ciklus középpontjában is állt. Bikkurim, azaz az első termések koszorúja ilyenkor érkezett a jeruzsálemi Templomhoz felajánlásra. Ez az archaikus szokás az őszi aratás ünnepfolyamatának tavaszi párja: búza, árpa és más gabonafélék először Isten oltalmába kerültek, mielőtt a családi asztalra kerültek volna.
Legenda a tóratanulásról
Egy középkori midrási történet szerint a Lág Baomer után, miközben a világ még a mérsékelt tavaszi tűz fénye alatt állt, a tanulni vágyó lelkek izgatottan készültek a Sinai-hegyi csodára utaló új tanításokra. A hagyomány úgy tartja, hogy a tízparancsolat nem egyszerre, hanem fokozatosan bontakozott ki, éppúgy, ahogy a búzaszemek is lassan gazdagodnak tarlókon.
Ünnepi szokások és olvasmányok
Bár későbbi szokások már más-más nemzetekben alakultak ki, a liturgia középpontjában ma is a Tóra-olvasmány áll. A mi hagyományunk különösen nagy hangsúlyt fektet a Ruth könyvére, hiszen ez a történet – ha nem is közvetlenül shavuot bibliai eseménye – mégis a bőség, az elfogadás és az újrakezdés eszméjét hordozza.
A tóratanulás öröme
Shavuot napjain a közösségek gyakran éjszakai Tóra-felfrissítést tartanak, amit „tikkún lejil” néven is ismerünk. A barátságos hangulatban együtt emlékezünk a hagyományokra, énekelünk és áhítattal olvassuk, új értelmezésekre nyitva a szívünket. Aki részt vett már egy ilyen ünnepi tanuláson, megérti, miért is tartjuk a shavuotot a tanulás és a lelki újulás ünnepének.
A teremtés emlékezete
A zsidó hagyomány szerint Sivan hónap hatodik napja nemcsak a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás, hanem a világ teremtésének befejező pillanata is. A midrások szerint akkor jelent meg az első harmat – a tal –, amely táplálta a friss gabonaföldeket. Így shavuot nemcsak a Tóra, hanem az egész teremtett rend újjászületését ünnepli: minden olvasó maga előtt látja a földre szálló égi nedűt, amely a tudás és az élet sarjadását hozza magával.
Az elsőszülött megváltása
A bibliai előírás szerint a peszáchi kivonulás után Isten minden zsidó elsőszülöttet megváltott, és ez a megemlékezés természetesen kapcsolódik shavuothoz.
Pidjon haben
Az élő gyermek első gyöngyökkel koronázott ünnepe a pidjon haben, amikor a pap személyében visszaadjuk az újszülött jogát Teremtőjének. Ez a rítus nem csupán archaikus törvénytelenség, hanem élő emléket állít annak a napnak, amikor a családok újraéledtek a szabadságban.
A próféták hangján
Bár a Tóra átadása a központi élmény, a zsidó hagyományban a későbbi próféták is „szóltak” Sínaihoz hasonló hevülettel.
Ezekiel látomása
Ezekiel könyvében a kopár völgy csontjai elevenednek meg, és kapnak életet – mint ahogy a Tóra lehelete új értelmet ad a zsidó népnek. A közösségi olvasásban ez a látomás párhuzamba állítja a Sinai-hegyi kinyilatkoztatással: a holt ígéretekből is eleven hit fakadhat.
Az örök szövetség folytatódik
Shavuot arra is figyelmeztet, hogy nem elég egyszer elfogadni a Tórát: minden évben újra nekifutunk a tanulásnak, a mélyebb megértésnek. A középkori zsidó bölcs, Rashi szavai szerint a Tóra olyan, mint egy végtelen kert: mindig akad friss virág, új illat, új zamat. Így, miközben gyertyák fényénél énekelünk és vitázunk, arra emlékezünk, hogy az isteni titkokhoz vezető ösvény sosem zárul be.